5.a
2025. január 23.
Endreszesnek lenni jó!
Pályaorientációs nap az ötödik évfolyamon
A pályaválasztási nap során az 5. évfolyam tanulói egy izgalmas és tanulságos kiránduláson vettek részt Budapesten, a Természettudományi Múzeumban. A nap programja színes és változatos volt: a múzeum pedagógusai ismeretterjesztő foglalkozásokat tartottak az erdők állatvilágáról, a csontokról és az ember evolúciójáról. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a bemutatókat, és számos kérdést tettek fel az előadóknak. A foglalkozások során nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem interaktív módon, játékosan is tanulhattak.
Az utazás külön élmény volt sokak számára, hiszen tömegközlekedéssel jutottak el a múzeumba, és néhányan most először utaztak metróval. A kirándulás végén mindenki elégedetten tért haza. A gyerekek nemcsak jól érezték magukat, hanem rengeteg érdekes és hasznos dolgot tanultak a természetről és az emberi fejlődésről.












2024. december 20.
Karácsonyi osztálykép

2024. október 4.
„Minden út Rómába vezet”
November 19-én az 5.a. osztály Tácon Gorsium – Régészeti Park és Szabadtéri Múzeumban tett látogatást. Egy interaktív történelem óra keretében megismerkedtek az ország egyik legjelentősebb római kori romterületével. Miután megtudták, hogy miért volt kedvező ide települni a rómaiaknak, ők maguk építhették fel a tábort. Ezt követően megismerkedtek az épületekkel, funkciójukkal, így válva világossá számukra, hogy nem sokban különböznek a mai városoktól. „Találkoztak” piactérrel, éttermekkel, fürdőkkel, mosdókkal, azok különös, ma már fintorgó szokásaival.
A Római Birodalomban fontos volt a katonáskodás, így egy bátor jelentkező felölthette magára a legionáriusok harci felszerelését. Viszont a többiek sem maradtak ki a jóból, ők maguk autentikus ruhákba öltözve, karddal kezükben kiáltották, hogy „Ave”.
A foglalkozást követően megnézték a város romjait, a végén pedig a római színházak akusztikáján próbálgatták énekhangjukat.















2024. október 4.
Az Éjszaka az Iskolában
Két 5. osztály, két elszánt tanár, egy felejthetetlen kaland!
⭐⭐⭐⭐⭐ (5/5 pizza szelet)
Rendező: Az 5.a és az 5.b osztály
Főszereplők: Két elszánt pedagógus, gyerekek és egy világító csontváz
Az „Éjszaka az Iskolában” egy akciódús vígjáték, ami összefogja az 5.a és az 5.b osztály legbátrabb diákjait, és két hősies pedagógust, akik vállalták, hogy péntek este az iskolában alszanak. Vagy legalábbis megpróbálnak.
A film elején, a gyülekező alatt kezdetét vette a focimaraton, majd egy látszólag ártatlan pizzázás bontakozik ki, de ez csak a vihar előtti csend. Amint a sajt elfogyott, egy kis pihenő után megérkezünk a film igazi csúcspontjához a világító csontvázzal, ami bátorságpróbára hívja a szereplőket. A sötét iskola folyosóin való kísérteties kalandozás mindent visz, főleg amikor a tanárok is elvesztik (nem csak) a hidegvérüket. A csontváz látványa egy igazi horror-vígjáték pillanat, ahol a sikítások és a nevetés összemosódnak.
Az esti bújócskás jelenetek pedig tele vannak feszültséggel – és igen, egy kis „elvesztett diák” szál is belefért a történetbe. De vajon mindenkit megtaláltak vagy valaki még mindig a szertárban várja a megmentőit? A bújócska közé rejtettek egy megható jelenetet ahol szülinapi pezsgő pukkan, és a "Boldog szülinapot" dal egyre hamisabban szól, de a társaság egyre vidámabb.
Az első felvonás remekül megalapozza a hangulatot, és biztosítja, hogy a nézők már itt elmerüljenek a gyermeki káoszban és zűrzavarban.
Az alvás? Az már csak a stáblista után érkezett meg.
Összegzés: A „pizzázás, focizás és szülinapi pezsgőzés” kombinációja már önmagában díjnyertes lenne, de a világító csontváz, az éjszakai kalandok és az iskolai bújócska mindezt felülmúlja. Garantáltan mosolyt csal az arcodra, és biztosan sosem nézel ugyanúgy az iskoládra, miután ezt a filmet „átélted”!








