Vízi tábor 2025
Iskolánk 24 felső tagozatos diákja június 30. és július 4. között Győr-Pinnyéden vett részt egy evezős táborban.
Kata néni immár második alkalommal szervezte meg a tábort a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziummal együttműködve. A gimnázium testnevelője, Búza László volt a tábor vezetője, ő állította össze az evezős programokat. Már az első nap délutánján 9 km-t eveztek a táborozók, megkerülték a Szúnyog- és a Saláta-szigetet. Másnap Rábapatonáról indultak, s a Rábán 14 km-t evezve értek Győrbe, majd strandolás után még 2 km várt rájuk. A harmadik napon Kunszigetre kenuztak. Itt remek fürdőhelyet találtak, vidáman vitették magukat a sodrással, s ugráltak a stégről a gyerekek. Ezen a napon 20 km-t tettek meg. A csütörtök könnyebb nap volt. A táborozók egy holtágon át jutottak be a városba. Majd Győr nevezetességeivel ismerkedtek idegenvezető segítségével. Délután a strandolásé és a röplabdáé volt a főszerep. Pénteken pedig búcsút vettek a sportteleptől, s az élményfürdőben töltöttek egy igazán sportos napot.
Sokan most eveztek először, de kitartóak voltak, nem ijedtek meg egy-két vízhólyagtól. Sokan megtanultak kormányozni is, pedig az nem könnyű feladat. A kenukba beszállni, kiszállni, sem egyszerű, de mindenki remekül helyt állt. A vízen és a vízparton rengeteg csodát láttunk: gémeket, gólyákat, récéket, teknősöket, őzeket, csodálatosan virágzó vízitököt.
A gyerekek nemcsak a vízen ügyeskedtek, hanem a tábori élettel is ismerkedtek. A bográcsvacsorát maguk készítették, fát fűrészeltek a tűzgyújtáshoz, mosogattak, palacsintát sütöttek.
A sátorozás igazi kaland volt sokak számára. A nagy meleget nehezen bírták volna hideg dinnye és a hűsítő fagylalt nélkül.
Köszönjük a szülőknek, hogy ránk bízták gyermekeiket.
Az élmények egy része nem valósulhatott volna meg községünk önkormányzatának támogatása nélkül. Köszönjük!