Kirándulások

Kirándulások

Padlás

„Ég és föld között itt áll a padlás, hol Kelet és Nyugat összeér, a fény meg a sötét összefér, várjuk, hogy földre szállj.” December 11-én 37 negyedikes a kisebb testvéreivel és 80 felsős tanuló egy varázslatos, izgalmas helyen járt. Találkoztunk szellemekkel, betörővel, rendőrökkel, és majdnem felrobbant egy bomba… Köszönjük Zsófi néninek, G. Zsuzsa néninek, Klári néninek, Tünde néninek, Szilvi néninek és L. Andi néninek, Kata néninek, Mária néninek és Tanár úrnak, hogy elvitték a gyerekeket a tatabányai Jászai Mari Színházba A Padlásra. „Mert kell egy hely, hol minden szellem látható, mert kell egy hely, hol minden szólam hallható.”

Az Operettszínházban jártunk

Október 7-én az Operettszínházban jártak diákjainak Andi nénivel és Mária nénivel. Szabó Magda Abigél című regényének musicalváltozatát nézték meg. Bízzunk benne, hogy elviszik magukkal a mű egyik fontos üzenetét, s az iskolai közösségekben is ezt veszik alapul. „Mennyivel nagyobb élmény a jó, ha küszködni kell érte; mekkora erő úgy élni, mint egy hegymászó csapatnak, a (…) láthatatlanul egymáshoz rögzítő kötél biztonságában, együtt érezni boldogságot, bánatot, együtt izgulni, reménykedni, várni és segíteni annak a másiknak, aki éppen bajban van, aki rászorul.”

operett1

Gyalogtúra

Október 7-én a magyar diáksport napja alkalmából az első órát sétálással töltötte az iskola. A rossz időjárás miatt egy héttel el lett halasztva a túra, de ezúttal ragyogóan szép őszi időben járhattuk be a falut. Sok autós és helyi lakos üdvözölt minket örömmel.

World of Robots kiállítás

A robotika, mint tudomány és technológia a 21 század kiemelkedő fontosságú projektje, amely utánozván az emberi feladatokat, mindennapi életünk elválaszthatatlan része. A felnőtt generáció számára szinte elképzelhetetlen, hogy néhány éven belül, akár az otthonunkban is megjelenhetnek a robotok, ezzel szemben a fiatalok egy cseppet sem lepődnek meg, ha a telefonvonal túlsó végén éppenséggel egy robot köszönti őket.

45 diák és 4 pedagógus részvételével április 12-én mi is ellátogattunk a kiállításra. Kihagyhatatlan élmény, felüdítő szórakozás volt a csapat minden tagja számára.

Színházban járt az 1. és 2.b osztály

Ma színházbna járt az 1. és 2.b osztály. Csingiling és a kalózok című előadást néztük meg a Turay Ida színházban.

A budakeszi Vadasparkban kirándultunk

Egy napfényes márciusi szerda délelőtt a budakeszi Vadasparkban kirándultunk és vettünk részt a rendhagyó természetismeret órán. A fagyos kezdés után szerencsére tökéletes idő lett, így zavartalanul élvezhettük az állatok társaságát. Ismereteinket egy feladatlap kitöltése segítette, valamint megnézhettük a mosómedve és a sakál etetését is a nap folyamán. A gondozó hölgy nagyon jó fej volt, és igen szórakoztatóan mesélt az állatokról és mutatta be őket. Szuper idénynyitó nap volt!

Szünidei kirándulás Budapesten

A 6. osztály lelkes kis csapata az őszi szünet egy napját Budapesten töltötte. Gyakoroltuk a tömegközlekedést, ellátogattunk a Hősök terére ahol felfedeztük nagyjainkat, majd a Vajdahunyadvárában található Rejtelmes rengeteg nyomozós kiállítását oldottuk meg. Tudtátok, hogy a darazsak papírt képesek előállítani és abból készítik a fészküket? Háát, mi sem!  De azért mindenkinek sikerült a rejtvényeket megfejteni és a jutalmat megszerezni. Megnéztük a Kincsem kiállítást is, és ha már ott volt egy ló, akkor természetesen felültünk rá. Utána a Városligetet fedeztük fel, a szobrokkal, kacsákkal, sirályokkal, halakkal együtt. Nem sok maradékot vittünk haza!

Mesemúzeum

Az 5. osztály október 18-án Zsolt bácsi és Mária néni vezetésével Budapestre látogatott. A Mesemúzeumban a Mátyás-mesék által a döntéshozás fontosságáról és annak következményeiről beszélgettünk, mindenki kipróbálhatta magát a királyi szerepben. Utána a Várkert Bazárban fogócskáztunk, majd meghódítottuk a Gellért-hegyet.

246326429 407028451088788 2839755951606444379 n

Parlamenti látogatás

Szeptember 29.-én a 6. osztály az Országgyűlési Múzeumba látogatott el, ahol egy rendhagyó történelem órán vett részt, melynek keretein belül megismertük és eljátszottuk a királyválasztást és a Szent Korona történetét. Utána a Parlamentben ’tekeregtünk’ természetesen szigorú felügyelet mellett ahol sok-sok érdekességet megtudtunk az országunk házáról. Például, hogy a magyar Országház a 3. legnagyobb parlamenti épület a világon, hogy a könyvtárban több mint 700.000 könyv található, titkos csigalépcsők vannak az épületben vagy hogy a falakon valódi arany van. A túra során a koronát is megtekintettük. A Gellérthegyen sétáltunk egyet és kipróbáltuk a szuper játszóteret is, hazafele pedig gyalog sétáltunk át a Margit hídon, szó szerint ’átérezve’ Budapest rezgését és lüktetését.